A JÁTÉKRÓL……

 Az óvodáskor egy igen meghatározó időszak, hiszen a 3-7 éves gyermek már nem csupán rácsodálkozik, hanem reagál is környezete történéseire, és az Élet nagy kérdései is ebben a korban kezdik el őket foglalkoztatni. Arról, hogy mi játszódhat le egy gyermeki lélekben sokat árulkodik a játéka.

A játék egy kisgyermek életében létforma, ez a fejlődésének alapja.

Az egész óvodai élet a játékra épül.

Első és legfontosabb megteremteni a nyugodt légkört amilyen a kisgyerek  felszabadultan tud játszani . De ez nem arról szól, hogy mindent szabad, hiszen vannak szabályok amiket  be kell tartani az óvodában és otthon is. Arra azonban nagyon kell figyelni, hogy ne legyen túl sok szabály, mert az a kisgyerekben feszültséget, zűrzavart okoz.  

Másik fontos dolog a megfelelő idő biztosítása a játékra, ne kapkodva, sietve kelljen játszani, hanem engedni kell kapkodás nélkül, elmélyülten tevékenykedni. Hiszen a játékban egy kisgyermek ki tudja magából játszani az őt ért sérelmeket vagy esetleg a vágyait is.

Nélkülözhetetlen, hogy elegendő hely és megfelelő játékeszköz is legyen a játékhoz.

Ma a gyerekeket, szülőket egyaránt rengeteg reklámmal árassza el a média. A szülőknek és a gyerekeket körülvevő felnőtteknek nagyon nagy a felelőssége. Nem kell ahhoz méregdrága játék, hogy egy kisgyerek elmélyülten tudjon játszani…sokszor egy egyszerű apró játék elég ahhoz, hogy kijátssza magából a benne szunnyadó érzéseket, vágyakat, tapasztalatokat.. 

Ami a legfontosabb…hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha kap rengeteg  játékot a kisgyermek akkor  már játszik is vele ….pedig ez nem így van, hiszen ha nem tanítjuk meg őket játszani akkor nem tudnak…..Bizony- a gyerekeket  meg kell tanítani játszani…ha néha leülünk velük és együtt játszunk az egy csodálatos dolog…….ezt az élményt adjuk meg magunknak is és gyermekeinknek is…

Egy-két hasznos gondolat szakemberektől...

Dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus

A TELEVÍZIÓZÁSRÓL......

Mit csináljak vele otthon?… Mit csináljak vele, hogy nyugodtan végezhessem a dolgomat?… Hogyan bírjam rá, hogy egy kicsit csendben legyen? …hogy ne rohangásszon ki percenként, hogy ő most unatkozik?” „Kapcsold be a TV-t!…Mit szeretnél nézni, válassz ki egy DVD-t!…Nézd meg újra azt a filmet!”

A gyerekek végre a TV előtt ülnek. Szemük előtt felfoghatatlan gyorsasággal elkezdenek peregni a képek, változnak a helyszínek, váltják egymást a szereplők. Képzeletüket, érzéseiket, betölti, aztán „szinte észrevétlenül” kisajátítja a képhalmaz. Ha valaki megszólal a nézőközönségből, netán kér valamit, vagy mozog, a többiek azonnal leintik, mert zavaró.

Senki senkire nem néz, nem is látják egymást, megszűnnek az érintések, az odafordulás, a beszélgetés, a kérdezés. Minden gyorsan történik, nem lehet lemaradni… Közben pedig fárad a szem, „kisül” az idegrendszer, kiszikkad a lélek.

Hogy mi a jó benne? Mozog, beszél, színes, fülbemászó a zenéje, olykor aranyos. De a történet a maga teljességében meg sem jelenik.

Végső soron elnyomják azt a hihetetlen gazdag belső, csodálatos világot, amivel minden gyermek rendelkezik.

A gyerekek az óvodáskorban szeretik megmozgatni saját belső képeiket, azokat lassan, lépésről- lépésre felépíteni, gazdagítani, színesíteni, lendületbe hozni. A képekhez és a mozgáshoz emlékek, érzések társulnak, „hőmérsékletük lesz”, emberivé válnak, és azt az élményt adják a gyerekeknek, hogy belső világukat széppé tudják varázsolni, képekkel, érzésekkel feltölteni, és az mind az övék.

A túl sok „előre gyártott” kép, (akár mozgókép, akár mesekönyv- kép vagy előrenyomtatott séma-rajz) megbénítja a kreativitást, a gyermeki kifejezésmód szabadságát, és állandó elvárásokat támaszt felnőttes tökéletességével a gyermek bontakozó grafikus kifejezésmódjával szemben.
 

 Nehezen fogadják el, hogy az a rajz, amit ők rajzolnak, az a maga nemében tökéletes, a sajátjuk, semmilyen más rajzzal össze nem téveszthető. A túl sok előre gyártott képpel, színezőkkel, sémákkal teli, „rajzolni tanító” foglalkoztató füzetekkel, könyvekkel egysíkúvá, színtelenné és unalmassá válik a rajzolás, a belső élmények megoszthatósága minimálisra csökken.

Reményeink szerint minden édesanya és óvónéni tudja, hogy a szárnyaló fantázia csak a sémarajzok és színezők nélküli világban mozdul meg. Mindez tökéletes előkészítője a majdani iskolai helyzetek átlátásának, a történetmesélésnek és fogalmazásnak, a matematikai és logikai képességek elsajátításának.

A TV helyzet „szociális analfabétává” teszi a gyermekeket!!!

Ha kilépnek ebből a magára hagyatott világból, nehezen találnak utat a társakhoz, testvérekhez, erőszakosan, vagy bohóckodva keresik a figyelmet, ami miatt az óvodában, iskolában hamar megkaphatják a beilleszkedési nehézséggel küszködő gyerek „priuszát”.

Higgyünk és bízzunk abban, hogy minden gyermek örömmel ajándékozza oda belső kincseit, ha a felnőtt szeretettel fordul felé, ha elfogadja a maga egyediségében. Gondoljunk a felnőtt számára elképzelhetetlen színű, formájú dolgokra, vagy akár az össze nem illő dolgok gyermeki összefüggésbe hozására, mint pl. a sárgatörzsű pillangófára…